Perhaps, I will be good an other day...

2007. május 2.

Csalódás...Csalódás a világban, az eddig hitt dolgokban, az emberekben, de legfőképp magamban. Minden dolog, amiben eddig teljes mértékben biztos voltam most egy pillanat alatt a semmibe veszett. Eddig hittem abban, hogy ha őszinte vagyok az emberekkel, Ők ezt értékelve olyan kapcsolatot alakítanak ki velem, ami minden igényt és képzeletet felülmúl...mégsem!

Hiába az őszinteség és az odaadás; az emberek ezt inkább naívitásnak veszik és perverz kis játékként űzik azt a cselekedetet, hogy "hogyan is használjuk ki egy ember érzelmeit". Én ezt a játékot nem tudom űzni, nem is akarom!!! Egy dologra viszont nagyon vágyom: meg akarok erősödni és beállni azok sorába, akik ridegül, de sérthetetlenül élik az életüket. Önző leszek és hideg... és mindezt azért, hogy többé ne nekem kelljen alulmaradni az érzelmek játékában.Bár nem tudom mit hoz a jövő és hogy merre tartok, de többé nem engedem, hogy kihasználják a gyengeségemet és a bizalmamat.

Az a férfi - akit eddig úgy hittem igazán érdeklődik irántam - most egyre távolibbnak érzem és kislány módon még mindig rajongok érte. UTÁLOM ezt az érzést, és hogy ennyire hülye vagyok!!!! Bár kitudnám magamból irtani ezt az érzést!

Itt vagyok életem szinte egyik legvirágzóbb korszakábana, mikor csak a pasi-ügyek nem mennek jól és szenvedek. Komolyan...nem vagyok normális. :( Bár lehet, hogy ez itt a kulcs: mivel mind a karrierem, mind pedig a társadalmi életem szuperul megy ezért azt már nem érdemlem meg, hogy azzal a személlyel oszthassam meg, akit a szívembe zártam és őszintén tudna velem örülni! A másik fele, hogy folyamatosan azok a pasik dobogtatják meg a szívemet, akik szó szerint lehetlen alakok...megrögzött hazudozók, egositák, simlisek tömkelege hülyít és aki pedig rendes, jólelkű, romantikus emberként rajong értem egy szempillantás alatt lerázom őket. A baj velem van, ezt sosem tagattam, de így egyedül egy rakás mopsz társaságában fogok meghalni, úgy hogy senkinek fel sem fog tűnni...

Bár ezt most beláttam, de gyanítom minden marad úgy, ahogy eddig...mazohista, önző Nőként folytatom eddigi igen furcsa és forgalmas életemet, amit azért lelkesen élvezek...de tudom, hogy ez nem az igazi! Na, de hát nem lehet minden tökéletes. Hát még ÉN! :)

2007. április 11.

"Legbelül mindannyian rettegünk. Ahhoz, hogy kezünkbe vegyük sorsunkat, mindenképp szembe kell néznünk félelmeinkkel, és legyőzni őket!" (Heroes)

Ez az idézet már egy ideje megtalálható a kis "léleküdítő" gyüjteményembe, viszont igazán mély értelmet most nyert. Minden szava külön-külön is sokat jelent ebben az életszakaszomban, viszont így együtt még többet számítanak és egyre több erőt adnak. Eddig kislányosan és burokban nevelkedne naívan álltam az élet megpróbáltatásai elé, azonban az utóbbi fél évet önsajnálattal és folyamatos örlődéssel, szenvedéssel töltöttem. Elfecsérelt időben hagytam, hogy a dolgok elhatalmasodjanak felettem és gyengén hatásuk alá kerültem. Mára egyértelművé vált, hogy ez vakság volt; egy önkínzás, ami talán csak arra volt jó, hogy megismerjem kik is az igazi barátaim. Megérkezett a tavasz és erőm összegyűjtése után ismét érzem, hogy életem történéseit én írányíthatom... a SORS iránymutatásával és a jelek meglátásával nyeregben érzem magam, ami mindig is lételemem volt.

A séretett és átvágott, gyenge gyereket most felcserélte a céltudatos, akaratos, boldog Nő. Bár még mindig hosszú út van előttem az őszinte boldogságig és persze addig a pontig, hogy ismét eltudjam hinni, hogy egy férfinak én kellenék. Nem bízok abban egyenlőre, hogy énem kiismerése után valaki is felvállalna és tudná élvezni velem az életet boldogan és szabadon. Nehéz azt elhinni, hogy az az ember, aki megdobogtatta a szívemet és beindította fantáziámat egyszer ne mondja azt nekem, hogy "nem megy". Látom magam előtt azt a napot, amikor újra a földre esek össze a bánat súlyától, amit elvesztése miatt érzek. Ezáltal nem is merem annyira közel engedni, mint azt szeretném...viszont azt én is érzem, hogy nem jó így!

Szeretném egyszer azon kapni magam, hogy egy Toszkánai domboldalon ülök Umberto Eco-t olvasva, finom bort iszogatva, napsütésben. Mikor pedig egy árnyék felém magasodik és édes csókja mellett az ismerős illatot is megérzem; szembesülök a tudattal, hogy ez a valóság...valóban itt van mellettem az a férfi, aki a szívemben lakik és tűzön-vizen át képes lennék átjutni, csakhogy magam mellett tudhassam. Biztos vagyok benne, hogy van egy ember, akiért megéri kinyitni a szívemet és megbízni benne feltétel nélkül.

Talán egyszer ez az időszak is eljön, talán egyszer megbízhatok valakiben análkül, hogy pofára esés legyen a vége, talán nem..., de nem hagyom el magam többet. Kűzdeni fogok azért, ami fontos nekem. Az álmaim, Toscana bennem van igen mélyen, ha nem a fent lírtak szerint teljesül, akkor is élvezni fogom minden percét!!!

2007. április 10.

Egy hosszú és tanulságos hétvégével a hátam mögött ismételten itt ülök a mókuskerék eszköze előtt és erőteljesen koncentrálnom kell arra, hogy munkámat 100%-osan végezzem. Gondolataim most csak egy dolog fele öszpontosulnak, de tavasz lévén ez talán így van rendjén...

Furcsa és számomra felettébb új érzés az, hogy valaki az akaratos és csapongó stílusomat kordában tudja tartani, viszont az meggyőződésem, hogy ehhez a tetthez szükség van egy jó adag perverzióra és örültségre.

Story:

Na, mármost Hősünk energiától telten - mit sem törődve azzal, hogy nemzetközi jogi szakviszgája vár rá néhány napon belül - az éjszaka közepén találkozott ezzel a gyermeteg lelkületű, de igencsak nőies, akaratos és lehengerlő jelenséggel. A spontaneitás izgalmas és adrenalin növelő hatása már a készülődéskor dominált mindekettőjükben. Az éjszaka holdfénnyel megvilágított útjain közeledett percről-percre, a maga egyedülálló önbizalmával és sajátságos stílusával.

Mikor a taxi begördült a ház elé összeszedte gondolatait, vett egy mély lélegzetet és zakója összegombolása közepette kiszállt a kocsiból. A lány - magát cseppet sem meghazuttolva - ismételten az utolsó másodpercekben készülődött el, bár minden apró kis részletet gondosan átgondolva dolgozott ki. A smink halvány legyen, de hatásos; a fehérnemű illeszkedjen egymáshoz; a csinos farmerhoz egy méllyen dekoltál egyszerű, fekete topp tűnt a legjobb párosításnak, ami alól csupán akkor kandikált ki a rózsaszín melltartó pántja, ha a fekete blézer kigombolásra került. Ezen az apró momentumok összehangolásával próbálta azt a látszatot kelteni a lány, hogy Ő egy komoly és megfontolt személyiség, kifinomult egyéniséggel és kislányos bája ellenére egy érbeli Pr-szakreferens szerepét tudja prezentálni. Mikor a lány kilépett a kertkapun megpillantotta a hanyag eleganciájával és igencsak sármos tekintettel rendelkező komoly és határozott jogászt, aki már az első perctől kezdve megbabonázta Őt tekintetével. Vibrált a levegő és tisztán érezhető volt köztük az izgató szikrázás.

A taxi hátsó ülésén cseppet sem volt feszített a hangulat, minden egy filmjelenthez méltóan történt; a csábos tekintet sugárzása és a higgadt magatartás kellemes együttest alakotott, csakúgy mint a két fiatal eltérő, mégis különleges személyisége. Bár a pesti éjszaka csendes volt, de mindkét félben csaták dúltak. Harcoltak az első percbeni vonzódás kimutatásával, a heves érzelmek felszínre kerülésével és persze játékos harcban álltak egymással. A fiú tudta, hogy a lány vevő fenkölt stílusára és edzett humorára. Elme és egoizmus tánca következett az étterem egy eldugott asztalánál, ami együttesen felcsigázta őket; élvezték, hogy partnerükre találhattak egymásban. Órákon át beszélgettek, ami persze számukra egy percnek sem tűnt...talán ez volt a cél, hiszen így külön igényelték a legközelebbi találkozást.

Reggel az édes és izgató csók emlékével ébredtek saját ágyuk magányában, de valahol érezték, hogy ez egy új és jó dolog...egy új érzés, amit nevezhetünk kiváncsiságnak, vonzalomnak vagy akár meghódításnak is, viszont lényeg mégis csak az, hogy már az első találkozás után beköltöztek a másik gondolataiba.

Nem kellett sokáig tűrtőztetni magukat és vágyaikat - talán nem is tudták volna, hiszen mindekettejük szabadszellemű és "élvezethajhász" nem vacilálnak sokat azon, ami szemmel láthatóan és érezhetően fantasztikus. Vasárnap éjszaka ismételten találkoztak, ekkor már a férfi lakásában. Ott folytatódhatott ez az édes kis játékuk, amely őszinteségre, határozottságra és intellegtualitásra alapozódott. Valamiért biztak egymásba, azonban a lányban többször feltört a félelemérzet, ami nem jelelegi partnere miatt alakult ki, hanem a számos csalódás és a hit elvesztése miatt élesedett ki. Első feladataként el kell fogadnia, hogy a férfi nem akar neki rosszat és természetesen nem Őt kell bűntetnie mások gyávaságáért és gerinctelenségért. Az este úgy alakult, ahogy akarták: nem szabva gátat az érzelmeknek, a vágyaknak és kérdéseiknek. Talán ezért is volt még élesebben érezhető az összhang és a ráhangoltság. A dolgok nem úgy alakulnak, ahogyan irányítják azt, hanem teljesen és végérvényesen a pillanat varázsának megfelelően. Ez így a legjobb, hisz mindketten iránytó típusúak és önbizalommal teltek.

2007. április 6.

"Party-night!" - igen-igen...ez vár rám ma, ami miatt már tűkön ülök és cseppet sem tudok arra koncentrálni, amire általában egy munkahelyen szokás.

Na, de még nem szaladok ennyire előre...egy picit felpörgött az életem, amit egyre inkább élvezek. Az, hogy a férfiak újból körül rajonganak iszonyú sok energiával tölt föl - végre nem a négy éve hallott bókokta, story-kat és problémákat hallgatom. Ez több, mint jó!

Talán az is igen fontos tényezőként állt be az életemben, hogy nem bízok abban a mesében, hogy megtalálom a tökéletes és minden igénynek megfelelő pasit. Unalmas lenne számomra is, ha egy teljesen hiú ábrándot kergetnék 30 éves koromig, ami után csak az a szánalmas jelenet következhet, hogy a Spermabank közepén gondolkodok, hogy a magát focistának tituláló, vagy "értelmiségi" kémcsövet válasszan gyermekem apjaként... Nem, ez nem kell nekem. Ha magamat elfogadtam úgy, ahogy vagyok,akkor ezt egy férfival kapcsolatban sem fogom máshogy tenni. Bár minél több emberrel ismerkedem meg lassan már csak egyetlen elvárásom lesz: "tudjak vele értelmesen beszélgetni és felizgassa a gondolataimat, fantáziámat!". Valóban rá kell jönni szépen lassan, hogy semmi nem megy annyira egyszerűen, ahogyan azt 17 éves korom óta hittem...egy biztonságos és "boldog" kapcsolatban minden annyira naívan festődik le, viszont az első igazi csalódás után megkérgesedik az ember személyisége és a szerencsésebbek tanulva a múlt sérelmeiből megtapasztalhatják az ideálisnak titulált életet szépségeit.

A napokban beszélgettem egy sráccal. Fura, hogy valaki a személyiségének varázsával magával tudja ragadni a gondolataimat... Nem tudom, hogy hova visz az az út, amin felé indultam el, de bízom abban, hogy mindennek megvan a maga oka és a sors nem hiába terelgetett felé.

2007. április 4.

Freedom of act - akaratszabadság...

Sokatmondó szavak, amely tulajdonsággal, ha rendelkezünk már magunk is szabadok lehetünk. Céljaim között eddig szerepelt az a vágy, hogy lesz egy férfi, aki tiszta szívéből szeretni fog. Viszont jó koshoz méltóan azonnal akartam. A négy éves kapcsolatom végetérésére 2 héttel megismerkedtem egy sráccal. Néhány levél-váltás után egy vasárnap délutánon találkoztunk. Egy jónevű kavézóban órákig beszélgettünk a családról, munkáról, magunkról. Idilli és talán túl tökéletes beszélgetésünket követte egy hosszú séta, mely előtt még felmentünk az anyukája lakásába. Teázgattunk és beszélgettünk hosszasan és úgy, mintha már sok éve ismernénk egymást. Kedves és barátságos volt az anyukája is és természetesen Ő is. Viszont azon kaptam magam, hogy minden mozdulatában és mondatában kerestem a hibát. Nem voltam képes elhinni, hogy egy ilyen kedves, értelmes srác pont értem érdeklődne...értem, aki a 4 éve megbecsült szerelmét nem tudta magamellett tartani. A romantikus pesti séta csak fokozta azt az érzést, hogy ez csupán egy álom lehet és csak addig élvezzem, amíg lehet.

Az események irányítása kicsúszott a kezemből és az elkövetkezendő hosszú hétvége két napját együtt töltöttük. Sosem éreztem magam még ennyire kényeztetve, hisz csakúgy mint a beszélgetések... az együtt töltött végtelen órák is tökéletesre sikerültek. Éjszakába nyúlóan beszélgettünk, reggel pedig forró teával ébresztett. Minden perc édes csókként marad meg emlékezetemben, hisz az elmúlt négy évben egyszersem éreztem magam így, mint ebben a két napban megállás nélkül.

Eltelt 4 nap, túl jutottam a vizsgáimon és vártam a szombat estét, hogy újra találkozzunk "mesebeli hercegemmel". Azonban szombat délután herceg helyett sárkány jött, a mesebeliséget pedig felváltották a szenvedés percei. A telefonhívás - ami összedöntötte bennem azt a gyenge lábakon álló légvárat is, amit az elmúlt egy hónapban próbáltam felépíteni - rádöbbentett arra, hogy eddig naívan és gyerekesen álltam az ismeretlen és sokszor igazságtalan világ elé. A srác, aki eddig a menőkötél volt számomra a szomorúságból csak annyit tudott mondani, hogy "hibázott, mert eddig nem is említette. Neki barátnője van."

Akkor megvoltam győzödve arról, hogy én vagyok a világ leghülyébb és legnevetségesebb személye, azonban az idő múlásával rá kellett jönnöm arra, hogy valóban léteznek ilyen egyszerű pasik, akiket egyszer majd szintjükhöz mérten próbára tesz az élet. Bár megfogadhattam volna azt is, hogy ezentúl én is gerincetelen leszek a férfiakkal, viszont mi van, ha esetleg pont azzal a személlyel csinálom ezt, aki talán a NAGY Ő lesz...! Maradok olyan amilyen vagyok, a nagyszájú, naív, de céltudatos csaj, aki élvezi az élet minden percét és gyönyöreit.

2007. április 3.

Szerintem két féle embertípus létezik... Az egyik az, aki minden esetben szerencsétlennek érzi magát. Soha semmit nem sikerként él meg, mindig olyan célok hajszol, amiket a realitás talaján maradva sosem ér el. Keresi a jót, a tökéleteset...,azonban, ha ezt nem találja már nem is élvezi azt, amit megadatott neki. Na és persze vannak azok az emberek, akik életük minden pontját teljesnek, sikeresnek érzik. Őket nevezheti az élet nagy könyve az "Örök nyertes"-eknek. Azonban ez az állapot sem ennyire kerek...biztos vagyok benne, hogy ezek a személyek nagyon is jól tudják, hogy hol és melyik ponton hiányos a személyiségük, viszont jól játszák azt a bizonyos szerepet és ezzel a tulajdonságukkal nyűgözik le a világot. Ez számomra a profizmus; az a pont amit célul tűztem ki a közeljövőre.Ha ezt az állapotot elérem, talán egy saját kis világban, de boldog lehetek.

Minnél több emberrel hoz össze a sors, annál inkább azt érzem, hogy nagyon rossz irányban haladt eddig az életem. Felnőttem egy olyan szerelemben, ami egy biztonságos, de álvilágot teremtett körém és nem tanultam meg azt, hogyan is védhetem meg magamat azoktól az emberektől, akik saját csalódottságuk hatására az újabb és újabb "jelöltökön" állnak bosszút és bántják meg alaptalanul.

A szokásos heti találkozónkon - amiket három barátnőmmel szoktunk megejteni hetente egyszer - ismét szóba jött az a tény, hogy az elmúlt év mindegyikünk számára a poklok pokla volt, azonban erre az évre kisütött a nap és újra érezhettük azt, hogy boldogok vagyunk. Így visszatekinte nem is tudom, mit csináltam volna nélkülük és a támogatásuk nélkül. Sokat számíthat akár egy jó szó, egy apró biztató tekintet, egy ölelés. Tudom, hogy nekik köszönhetem, hogy nem zuhantam mélyebbre és most itt ülhetek egy szuper munkahelyen, életösztönnel és boldogsággal telten. Hatásukra keztem el leírni a gondolataimat, ami valóban hatásos... :) Talán valóban igaz az, hogy meg kell először tapasztalni a legrosszabbakat, hogy utána értékelni tudjuk, amikkel megáldott a sors. Túl kell élni olyan eseményeket is az életben, amiket előtte maximum csak filmeken lát az ember, hogy hálásak lehessünk azokért a dolgokért, melyek körülvesznek minket.

2007. április 2. - a nap, amit már hetek óta inkább kitöröltem volna a naptárból és a bájos mosolygás helyett egy Balaton parti kis házikóban töltöttem volna egyedül. Nem gondoltam volna, hogy valaha ilyet fogok kívánni, de: "hallani akarom a gondolataimat"! Elvonulni egy olyan helyre ahol, ha szembenézek a fejemben kavargó gondolatokkal senki nem szól közbe...(menjünk bulizni!..., fel a fejjel, lesz ez még így se!..., ha kellünk itt vagyunk és megoldjuk a problémáidat).

Nem is értem, hogy az emberek miért éreznek arra késztetést, hogy az ismeretlen dolgok professzoraként megmondják, mit és hogyan kell alakítanom ahhoz, hogy boldog legyek...vagy legalábbis Ők azt boldogságnak hiszik! Szerintem, ha az ember egy kicsit maga alatt akar lenni, hagyni kell! A genetika valószínűleg az is belénk programozta, hogy érezzük, mikor sok az önsajnálatból. Nem vagyok annak a híve, hogy mesterségesen kell generálnunk akár boldogságot, akár problémákat, vagy azok megoldását. Persze a sors és a jószerencse nem mindig elég és én ezt jól is tudom...Én ne tudnám??? egy KOS, aki ki sem bír egy napot írányítás és határozottság nélkül.

Hiszek abban, hogy nem véletlenül történt az, hogy a 4 éves "felhőtlenül" működő kapcsolatom végetért. Viszont az pedig tudom, hogy a jelenlegi, elkeseredettnek érzett helyzetemen nekem kell változtatnom. Persze a kitörő, éjszakai sírások még biztos sokáig elkísérnek, de tőlem függ, hogy ezeken hogyan és milyen lelki állapottal lépek át. Tudom azt, hogy egyszer eljön az a nap, mikor már nem azzal a kérdéssel a fejemben ébredek fel, hogy miért hagyott el az a személy, akit a mai napig szeretek...? Egy nap, átnézek a jobb oldalamra és egy őszintén mosolygó szempár néz rám vissza bíztatóan; sugallva, hogy miatta megérte újra felébrednem, mert Ő valóban az a bizonyos...!  :)

Bár nem éltem még sokat, de azt megtanultam, hogy ha nem élvezem a pillanat adta gyönyöröket, lemaradok olyan értékes és élvezetes dolgokról, amik az őszinte boldogságot nyújthatják. Elhatároztam, hogy többet nem rágódok a múlt sérelmein; nem hagyom, hogy megalapozatlan indokokkal kedvemet szegjék a céljaim megvalósításában. Talán egyszerű gondatokként hangzanak ezek a sorok, de gyakorlatban betartani ezeket szerintem sokkal nehezebb, mint azt bárki is gondolná. saját szabályaink, törvényeink és elveink szerint élni nagy felősség, de a végén, mint minden...meghozza ez is a maga gyümölcsét.